Tegnapi hír, hogy a jövő évi költségvetés tervezetben a nem állami fenntartású iskolák normatív támogatását megnyirbálták 25%-al. Ez a mi iskolánknál a következőt jelenti. Az állam ugye tavaly arra kötelezett mindenkit, hogy emelje meg a pedagógusbéreket (itt most kb. havi bruttó 170-240 ezer Ft közötti emelt bérekről beszélünk, ami nettóban kb. 120-180 ezer Ft), és cserébe a korábbi gyerekalapú normatív támogatásról pedagógus bérfinanszírozásra vált: megfinanszírozza a pedagógusok emelt béreit és járulékait , így a nem állami fenntartású iskoláknak már “csak” a többit kell mellétenni (működtetés, rezsi, eszközbeszerzések, stb.). Így a mi kb. 200 milliós nagyságrendű költségvetésünkhöz (hozzávetőlegesen 270 gyerek jár az egyesületünk által fenntartott óvodába és iskolába) – aminek kb. a 70%-a bér és járulék, és amit jelenleg majdnem teljes egészében ki tudunk gazdálkodni az állami normatívából -, más forrásból kb. évi 60 millió Ft-ot kell hozzátennünk. Mi lehet az a bizonyos más forrás? Elsősorban szülői támogatások (ami a dél-alföldi “pörgő” munkaerőpiac mellett egyre nehezebb), pályázati bevételek , egyéb támogatások, és akár saját vállalkozás is. Amennyiben az állam elvon a jelenlegi finanszírozásból 25%-ot – és nyilván ettől még ki kell fizetnünk a tavaly kötelezően előírt emelt (egyébként sajnos egyáltalán nem magas) béreket, akkor ez durva számítások alapján azt jelenti, hogy az eddigi 60 millió Ft, amivel mi ki kell egészítenünk az állami támogatást ahhoz, hogy működőképes óvodánk és iskolán lehessen, évi 95 millió Ft-ra nő. Ez a jelenlegi gazdasági és társadalmi helyzetben tulajdonképpen finanszírozhatatlan. Miért is? Mert azon túl, hogy az állam megszűnik gondoskodó államnak lenni, egyúttal az öngondoskodás mindenféle formáját is ellehetetleníti az átlagemberek számára. Gondoljunk itt azokra a területekre, melyek pénzügyi támogatásával kapcsolatban az állam visszavonulót fújt az utóbbi években: a szociális intézmények normatívájának lefaragása, a civil (és önkormányzati) fenntartású kulturális intézmények normatív elvonásai, a felsőoktatási tandíjak folyamatos emelése, hogy mi történik pl. az otthonszülés támogatásával (és most csak a pénzről beszélek), a családi napközik finanszírozásával és jogszabályi hátterével, hogy neveztek át a bizonyos nyugdíjakat járadékra (így több lépésben azok is megszüntethetővé válnak), a munkanélküli ellátások időtartamának és összegének csökkentésére, ill. arra hogyan sikerül éppen most kivéreztetni szinte teljesen a civil szektort. Az öngondoskodás ellehetetlenítése kapcsán pedig ilyenekre gondolok: a nyugdíjbiztosítások rendszerének felszámolása, az egy helyben toporgó gazdaságra, a munkaerőpiac adminisztratív eszközökkel történő mesterséges lélegeztetésére, a vállalkozások ellehetetlenítésére (és azok megszűnésére és/vagy külföldre költözésére), a pályázati források körüli központosítási törekvésekre, és eddig magánkézen levő szolgáltatások államosítására. Akkor az egészségügyről még nem is beszéltünk, sem mint állami gondoskodási formáról, sem pedig mint öngondoskodási lehetőségről. És arról sem, hogy mindezen állami gondoskodások közepette az adók (amiket ezen állami gondoskodásokra fizetünk elvileg) nem csökkennek. Sőt!
Nem tudom miket faragnak le még ebben a költségvetés tervezetben (biztosan a nyugdíjakat is, amikre az én generációm már nem is számíthat, félretenni meg ugye nincs miből), biztosan sok mindent. És már hallani, hogy azért stadion építésekre azért jutni fog…
Én nem akarok politizálni. Nem is szeretek, nem is értek hozzá. Én csak egy állampolgár vagyok, akinek van (még) állása, adózik, vannak gyerekei, még lakása is van, meg lakáshitele is. Én csak élni szeretnék. Ebben az országban. És azt szeretném, ha a gyerekeim itt nőnének fel, legalább addig, amíg nem kell munkába állniuk, hiszen jó eséllyel munkát itthon nem nagyon fognak találni. A társadalom egyre rezignáltabb, a szinte csoda számba menő összefogások és együttműködések egyre ritkábbak. A net adó elleni megmozdulások szerintem erről is szóltak, de hát kinek lesz ideje összefogni vagy akár tiltakozni is, ha a túlélésre kell minden energia. Az élni és élni hagyni elve olyan fokon sérült, hogy társadalmi bizalomról már régen nem beszélhetünk. Kár. Nyilván a jelenleg hatalmon levő politikusok többsége sem ezzel a szándékkal kezdett bele a munkájába, de az immár eltagadhatatlan, hogy ezt a hatást sikerült elérni. Biztosan itt is vannak hihetetlenül jó és igaz emberek, és vannak olyanok is, akiket inkább kufároknak neveznék, akik bármivel kereskednek: értékekkel, ideológiákkal, hírekkel, saját monopóliummá tesznek dolgokat, és a hatalom érdekében bármit beáldoznak. De egy szavam sem lehet, mi választottuk őket. És aki nem válik a saját vezetőjévé (a részvételi demokráciát gyakorló helyeken ezt régóta tudják), azt bizony mások fogják vezetni. Akárkik is legyenek azok.
Mindezek közben böngészem a netet (mert még netem is van). Látok társadalmi jó megoldásokat Svájcból, Norvégiából, gyakorlatban működő demokráciát, társadalmi részvételt, bizalmat, befektetést a jövőbe nem csak szlogenek szintjén, iskolákat bevándorlóknak, önkéntes fiatalok által működtetett projekteket, börtönöket, amiket nem a rács, hanem az új esély elve alapján szerveztek, működő iskolákat nagyon nehéz gettós, multikulti területeken. És közben emlékezem azokra a magyar társadalmi jó megoldásokra, amiket még nem is olyan régen láttam járva a kistelepüléseket: valódi, alulról jövő kezdeményezéseket, működő ifjúsági közéletet, klubokat, teleházakat, nyári táborokat, kulturális programokat, olyan embereket, akik mindezeket a csodákat a túlélés közepette is a hátukon viszik, mert tudják, hogy nem csak túlélni kell, hanem élni. Egyre kevesebben vannak, de még vannak. Vajon mikor fog ez a társadalom a romjaiból újjáépülni? Vajon sikerül-e ezt a felvilágosult abszolutista-paternalista örökséget magunk mögött hagyni az összes kettős értékrendjével és játszmáival egyetemben? Vajon a gyerekeink nemzedéke képes lesz-e bízni és felelősséget vállalni? Vajon a politika szó mikor nyeri vissza eredeti jelentését és tartalmát? Vajon egy globális világban mi az egyén felelőssége? Az enyém? Mert erről is szól az állami költségvetés tervezet, nem pusztán a pénzről.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: