Hát először is az, hogy használhatjuk-e a vezetés szót egy waldorf iskolában, az már önmagában sok-sok blogbejegyzést megérdemelne. Köznapibban mondva: waldorfos-e? Többnyire ez egy – további magyarázat nélküli – végső érv szokott lenni sok mindenre: nem waldorfos. Ha pedig tovább kutakodunk, hogy vajon mi is a waldorfosság, akkor még az is könnyen kiderülhet, hogy mi magunk sem vagyunk waldorfosak. Ennél többet sajnos nem fogunk megtudni, pedig ha valóban tanuló szervezetként tekintünk magunkra, akkor azért nem ártana.
Ez szerintem waldorf-fosság. Mert hát vagy részvétel van, vagy hierarchia, de a feladatok és a velük járó felelősség nem válik köddé.
Na, de most nem is ez a fősodor. Valamilyen szinten előbb-utóbb természetesen megjelenik a vezetés a waldorfban is, hiszen egy több tucat munkatársból és többszáz gyerekből meg szülőből álló rendszert kezelni kell, a dolgok nem fognak maguktól menni. Inkább csak magunktól. Mandátumokat adunk erre-arra – eltelik pár év, amíg komolyan veszi az is, aki adja, és az is, aki kapja -, többek között az iskolavezetésre is. Aztán újabb pár, amíg párbeszéd-képessé és együttműködővé válunk.
Nálunk történetesen közel két éve van egy iskolavezetői csoport (sajnos a mandátumuk pontos tartalmát még eddig nem sikerült tisztázni, de ez is mellékszál, meg hát előrelépés az már önmagában is, hogy megengedjük, hogy legyen ilyen), amely tagjai most nagy fába vágták a fejszéjüket: szervezeti és működési szabályzatot aktualizálnak. De nem ám akármilyet, hanem olyat szeretnénk, ami élő, működő. Hogyan lehet egy szabályzatot, szabályozási folyamatot élővé tenni – ez tehát most a nagy kérdés. Mert persze egyszerű lenne nekiülni és megírni. Minél kevesebben vennének ebben részt, annál egyszerűbb. Ugyanakkor annál kevésbé működne. Mi legyen hát? Hol az egyensúly a túl- és alulszabályozás és a szakértői- meg a közösségi tervezés koordináta rendszerében? És jön az ötlet: kísérletezzük ki magunkon, mi iskolavezetés, ötösben! Beszéljünk meg közös találkozási időpontokat (időnként már itt megbukik a dolog, mert eleve is nehezen találunk közöset, és azt meg néha felülírja az élet). Aztán álljunk neki, olvassuk el (20 oldal, brrr). Egyelőre ne javaslatokat írjunk, hanem szedjük össze a kérdéseinket (közben rájövünk, hogy mennyiféle kérdés létezik: strukturális, alapelveket érintő, pontosító, értelmező, stb.). Majd pedig nézzük meg, hogy mi a közös a kérdéseinkben (kiderül, hogy rengeteg hasonló és/vagy összevonható kérdésünk van). Felfedezzük, hogy a kérdések ugyanarra a 6-8 (?) dologra mutatnak (megnézzük mik is ezek a “címkék”). Címkézünk, majd újra összefésülünk. Végül a címkékhez (pl. szervezeti filozófia, tudás-képesség, döntéshozatal) megpróbálunk alapelveket rendelni. És akkor, amit most magunkon kikísérleteztünk, kezdjük elölről a többiekkel – már aki bevonható ebbe. És aki nem? Az vajon csak a saját munka- és felelősség részéről mondott le, vagy a bizalmát is odaadta mellé a többieknek? Mire végigmegyünk ezekkel a hogyanokkal teli úton, talán a végére, melléktermékként lesz egy működő szervezeti és működési szabályzatunk. És talán nem is kell, hogy 20 oldalas legyen.
Mennyivel egyszerűbb és gyorsabb lenne egy szmsz-készítő kapszulát bevenni. Vagy legalább egy aszpirint, és legalább a fejünk sem fájna.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: