lélekmozsár

Gimnazista korom egyik kedvenc olvasmánya volt Az ember tragédiája. Érdekes, újszerű betekintést adott a felnőttek világába. A kamaszkorom előtt is sejtettem már, hogy a felnőttek korántsem azok a népek, akik mindent tudnának – ahogy azt ők szilárdan állítják magukról -, de ez a mű végleg megerősített ebben. Talán ezért volt az, hogy nem kilátástalanságként vagy… Tovább »

Többször hallottam már ezt a mondatot: de hát én csak segíteni akartam! Miért van az, hogy az esetek egy részében egyszerűen képtelen vagyok mégis segítségnek felfogni a dolgot, sőt, még a hátamon is feláll a szőr ettől mondattól? Időnként még akkor is, ha a másik tényleg jó szándékkal közelít. Mit gondolok én a valódi, tudatos… Tovább »

A hétvégén bál volt, iskolánk harmadik szalagavatója. Jó ezekben a pillanatokban megállni és ünnepelni kicsit, rácsodálkozni, ahogy a gyerekeink minden hiábavaló erőfeszítésünk, hibánk és tévelygésünk ellenére felnőnek, mosolyognak, énekelnek, táncolnak, szomorkodnak. Jó látni, ahogy megragadják a pillanatot és együtt rezdülnek az élet örömeivel és fájdalmaival. Hogy van bennük kíváncsiság, önkifejezési vágy, kezdeményezőkészség, és igen, olykor… Tovább »

Természetesen igen, csak meg kell fizetni az árát. Többnyire odáig jutunk el a dologgal, hogy “nálunk kérem közösségi vezetés van”, “az iskola- és óvodavezető meg a fenntartó csak azért van, mert sajnos a törvények miatt kell”. És aztán itt abba is hagyjuk, arc-nélkülivé válunk (hiszen hogyan is megszólítható és válhat tárgyalópartnerré egy-egy ügy kapcsán a… Tovább »