„Csak az gyógyít, ha az emberi lélek tükrében
az egész közösség tükröződik,
és a közösségben minden egyes tagjának ereje él.
(R. Steiner)
Van olyan, hogy azért kell menned, hogy ne vesszen ki belőled a szeretet azok iránt, akik számodra fontosak, hogy ne múljon el a hited abban, hogy van még jó ebben a világban, és hogy ne törjön össze a lelked, mert olyanra kényszeríted, ami ellen tiltakozik, mert megbetegíti? Mi a tisztességes ilyenkor? Kitartani, maradni, pusztulni és pusztítani, vagy elmenni és belehalni? Mi között történik ilyenkor a valódi választás? Ha úgy érzed, hogy ami történik, az nem felel meg azoknak az értékeknek, amit az iskola a magáénak vall, ha az, amit teszünk és ahogy bánunk egymással, azzal nemcsak saját elveinknek, hanem az alapvető emberi magatartási normáknak is ellentmondunk, és nincs is reményed, hogy ez változni fog, mert mások nem így látják, akkor szabad-e maradni? Itt nem az “igazságról” van szó, ahol érvek feszülnek érvek ellen, hanem arról, hogy mit tartasz helyesnek és mit elfogadhatatlannak. Honnan tudod, hogy nem tévedsz? Honnan tudod, hogy a lelkiismereted hangját hallod-e vagy az egódét? Honnan tudhatod, hogy menekülsz vagy már nem tudod vállalni tovább a sorsközösséget és továbbmész?
Biztos, hogy nem véletlen, hogy ez a helyzet létrejött. Biztosan az sem véletlen, hogy én is benne vagyok. Biztosan egy csomó helyen hibáztam. De ha most is hibázok, és olyat teszek, ami helytelen, azzal vajon kijavítom az eddigi hibáimat?
Hiszem, hinnem kell, hogy rend van a világban. Hiszem, hogy ezt a rendet nem írhatjuk felül. Hiszem, hogy az elfogadás, a kapcsolat, az együttműködés és a párbeszéd előbbre való mint a kirekesztés és az ítélkezés. Hiszem, hogy a saját hibáinkat előbb meg kell látnunk, el kell ismernünk, és csak utána tudjuk kijavítani azokat. Ha pedig együtt dolgozunk, másoknak abban tudunk segíteni, hogy ők is felismerhessék és jóvátehessék az ő hibáikat – de a fejükre olvasás nem segíti, hanem cselekvésképtelenné teszi őket. Azt is hiszem, hogy a hibák felismerésének és kijavításának lehetőségét senkitől sem szabad elvenni, mert ebben az esetben felelősségvállalásunkban akadályozzuk és emberi méltóságunkban sértjük egymást. Hinnem kell, hogy az nincs rendben, hogy embereket és elveket áldozunk fel a hatékonyság és a haladás oltárán. Az nem lehet rendben…
Részlet iskolánk alapelvéből:
“Szervezetünk önigazgató intézmény, ami azt jelenti, hogy – a külső jogi környezethez igazodó – saját belső szabályozásunkat nekünk lehet és kell létrehozni. Ennek a szabadsága és felelőssége csak együtt értelmezhető. Tesszük ezt azért, mert tudjuk, hogy minden, ami körülveszi a gyermeket, még az iskola struktúrája is, nevelő hatással bír. Ezért az iskola működtetésével kapcsolatos feladatok éppúgy hozzátartoznak a pedagógusok munkájához, mint a tanórák megtartása. Szükség van a folyamatos tanulásra az új és újabb feladatok megoldásához, így válik a Waldorf-közösség tanuló közösséggé, ahol nem csak a gyermek, hanem a közösség minden tagja fejlődhet.
Az iskolánkban kiemelt fontosságú az emberek közti társas kapcsolatok (szociális élet) tudatos kezelése.”
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: