Amióta az eszemet tudom szenvedélyesen érdekeltek az emberek, a közösségek, a szervezetek. Mindig úgy alakult, hogy előbb-utóbb egy csapatban találtam magam, és a mai napig szeretek közösen együtt dolgozva, jó célokat megvalósítani. Iszonyú sok munkával, időnként nagyon lassan megy ez, egymást és magunkat tanulva közben, és valamiért örömet okoz nekem ez a bent is vagyok kint is vagyok állapot: csinálom, és közben figyelem mi történik. Nem tudom egyiket a másik nélkül, mára békét kötöttem ezzel a tapasztalati tanulásnak nevezett dologgal.
Családom miatt gyerekként félig-meddig egy művelődési házban nőttem fel, később tagja lettem egy meghatározó színjátszó körnek, fiatal középiskolásként egy kollégium és egy művészeti gimnázium közösségi életébe bonyolódtam bele, később dolgoztam ifjúsági irodában, egyetemi diáktanácsadóban, teleházban, különböző civil szervezetekben és vezettem mindenféle projekteket. Aztán és időközben- immár 11 éve -, előbb szülőként kötöttem ki egy Waldorf iskolában, ahova jelenleg három gyermekem is jár, és ahol 4. éve fenntartói szerepkörben is jelen vagyok. És közben nem múlt el belőlem az, hogy gyerekkoromtól kezdve ámulva figyelem, hogy mit is csinálunk mi emberek ezen a Földön, milyen tevékenységeken keresztül kapcsolódunk – vagy nem – magunkhoz, egymáshoz, hogy hatunk a környezetünkre, és közben a munkánk meg a többi emberek hogyan hatnak vissza ránk. Ebből a “csinálásból” és egyúttal ennek szemléléséből származó tapasztalataimat és dilemmáimat tervezem megosztani ezen a felületen. Hátha így is lehet kapcsolódni, hátha ez is egy híd az én és a te, meg a mindennapok és a “mi végre a mindennapok” láthatatlan világa között.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: